A kecske egyike az elsőként háziasított állatainknak, a legelső maradványok Kr.e. 8000-ben keletkeztek az Iráni-felföldön. Egyetlen gazdasági állatfaj sem termel olyan sokféle terméket viszonylag kis és szerény befektetéssel, mint a kecske. Olyan területeket (meredek kopárok, ugarok, beszántás előtti területek) is képes hasznosítani, melyet más haszonállat nem. A kecske a testtömeghez viszonyított tejtermelésben az élen áll (8-10x). Húsa megfelel a korszerű konyha követelményeinek. Szőre, bőre bőr-, illetve szövőipari nyersanyag. Trágyája sem elhanyagolható.
A kecsketartás intenzitása különbözik az egyes kontinenseken. Afrikában él a világ állományának harmada, mely a kecsketej- és hústermelés 20%-át adja. Az ázsiai területeken inkább a hús- és bőrtermelés jelentős. Európában a populáció 2% termeli meg a kecsketej mennyiségének 20%-át.
A jelenlegi magyar kecskeállomány így fajtáját, termelését (tejmennyiségét, -minőségét, a vágógida elõállítását stb.), küllemét, igényeit tekintve rendkívül heterogén. Egy adott állományon belül azonos korú és laktációjú anyakecske állomány laktációs termelése 300–800 kg között változhat. Ez a változatosság nemcsak a termelt tej mennyiségében, hanem a laktáció hosszában, a tej beltartalmában, a szaporaságban, a gidák növekedési erélyében stb. is megmutatkozik.
A kecsketenyésztésben és a termék előállításban sajnos napjainkig nem fogalmazódott meg szervezett formában fajtákra, esetleg ezeken belül tenyészkörzetekre kidolgozottan, hogy milyen termelési körülmények között, milyen termelési szinten, valamint milyen tejtermékeket és milyen minőségű vágógidákat, milyen piacra kívánunk előállítani. Az sem tisztázott, hogy az egyes fajtáknak milyen lehet a környezetvédelemben, és a táj-, és területhasználatban a szerepe.
videó: https://www.youtube.com/watch?v=aSbHYttyFKg