Az iparszerű állattartás terjedésével egyidejűleg a specializáció is lezajlott a szarvasmarha-tenyésztésben, amely a fajlagos hozamok ugrásszerű növekedését eredményezte. Ez hazánkban az 1972. évi kormányprogrammal köthető össze, amelynek hatására az addig domináns magyartarka átkeresztezése mind tejelő, mind pedig húsirányban megkezdődött. Természetesen ekkor már jelen voltak világszerte azok a specializált tejelő fajták, amelyeket ez a közlemény is részletesen bemutat. Magyarországon ezek közül szinte csak a holstein-fríznek van jelentősége. A fajtaátalakító keresztezés gyakorlatilag befejeződött hazánkban - ennek eredménye az a holstein-fríz populáció, amely 250.000 tehén átlagában 87,5 %-ot meghaladó génhányadot jelent. Ezzel az állománymérettel a magyar holstein-fríz kiemelkedő helyet foglal el a világ holstein-fríz tenyésztésében.

A holstein-fríz fajta kitenyésztésének  alapját az észak-európai, Keleti-tenger melléki, síkvidéki legelőkön kialakult lapály fajtacsoport adja, amely fajtakör túlnyomórészt feketetarka, kisebb arányában vöröstarka és még kisebb hányadában egyszínű vörös-lapály marhákból áll. Őse az ún. "feketetarka marha" - rendszertanilag a Bos taurus primigenius hollandicus típusba tartozik - már a XIV. században feltűnt viszonylag magas tejtermelésével. A tenyészkörzet centruma a németalföldi Friesland volt, de minden régió-beli országnak volt lapály fajtája. Az egyes változatokat már a XV. századtól exportálták Európa, majd világ-szerte. Az akkori típus küllemében még jelentős eltéréseket mutatott, mind testalakulásban, mind színeződésben a ma ismert változattól, leírtak barna, sárga és vörösen pigmentát állatokat is. A ma ismert tipikus fekete-fehér színváltozat csak a XIX. sz. elejére konszolidálódott elsősorban Dániában, Schleswig-Holstein (Németország) és Friesland (Hollandia) tartományokban.

A fajtakör a XIX. század közepén egy amerikai kereskedő érdeklődésének középpontjába került. A kereskedő az 1860-as években az USA-ba behozott tehenek tejtermelési adatait mérte, rögzítette, cikkekben közölte. Ekkortól beszélhetünk Holstein-fríz fajtáról, amelynek a neve ugyan az európai eredetre utal, de tenyésztése a tengerentúlon kezdődött. A fajta első hivatalos törzskönyvét 1872-ben, Amerikában adták ki. A XIX. század második felében több amerikai tenyésztő is importált holland fríz marhát és mindegyik szerepelt az 1885-ben megjelent holstein-fríz törzskönyvben. 1885-ben alakult meg hivatalosan az Amerikai Holstein Szövetség is. A századfordulón lett híres az USA-Kanadai Holstein-fríz, amely azután világszerte elterjedt. Sok más kontinens mellett a fajta visszaszivárgott Európába is. A tenyésztési irány azonban Amerikában és Hollandiában különböző utakat követett. Míg az amerikai tenyésztők már a kezdetekkor is a nagyobb típust és a tejelő tulajdonságot, addig Hollandiában a kisebb, kompaktabb típust, részesítették előnyben. Az egyes változatokat ma már országonként tartják számon. Így beszélhetünk magyar holstein-frízről is.
Az amerikai tenyésztők elsősorban a feketetarka állatokat kedvelték, az esetleg megjelenő vöröstarka egyedeket szisztematikusan kiselejtezték. 1946-ban mindez megfordult, mert egy tenyésztő kiváló vöröstarka holstein teheneket egy fiatal vöröstarka bikával fedeztetett, megvetve a red holstein  alapjait. Mások is csatlakoztak ehhez a tenyésztői elképzeléshez és 1971 óta egy törzskönyvben, regisztrálják az állatokat.

Színe fekete-, vagy vöröstarka a fekete szín domináns a vörössel szemben. Az állatok lehetnek szinte teljesen fedettek, ugyanakkor pigment nélküliek is. Középnagy testű, középkorán érő fajta (lásd: 1. táblázat). A testalakulás tekintetében az ivari dimorfizmus jól megfigyelhető. A bikák elölről hátrafelé keskenyedő alakja a rendkívül izomszegény fartájéknak köszönhető. Mindez a fajta gyenge izmoltságára utal. Ugyanakkor a tehenek testalakulása hátrafelé szélesedő, ún. körte formát mutat, köszönhetően a jól fejlett, mirigyes tőgynek. Ez a forma a specializált tejelő fajták jellemző sajátja, s a tejelő jelleg megítélésekor akár szemből, akár pedig oldalról nézve fontos bírálati szempont. A finom, nemes tejelő jelleg, általában hosszú és mély, viszonylag lapos mellkassal, terjedelmes hassal, szikár, vékony csontozattal, illetve terjedelmes ideális teknő alakú tőggyel párosul. A fajta élénk vérmérsékletű, anyagcsere-típusát tekintve az ún. lélegző, vagy respiratórikus típusba tartozik. Mindez azt jelenti, hogy a tejtermelés szintjének fenntartása érdekében - átmenetileg - saját tartalékait is mozgósíthatja.
Iparszerű tartásra alkalmas, fejhetősége kiváló, technológiai tűrőképessége nagyon jó. Ez utóbbi azonban csak jut érvényre, ha a növendékek felnevelésekor, valamint a szárazonálló tehenek esetében természetszerű technológiákat (legeltetés) alkalmazunk. Tejtermelésben első a világon, a nagy tejmennyiség egy közepes hasznosanyag-tartalommal párosul (lásd: 1. táblázat). Az ilyen tejet fogyasztói tejnek is hívják. A - számos résztulajdonságból álló - hústermelő-képessége viszont csak közepes. Ez abból fakad, hogy a borjak nagy növekedési erélyük mellett rosszul vágódnak. Az ellések lefolyása a tehenek esetében általában probléma-mentes, de az üszőknél előfordulhat a nehéz ellés is. A legtöbb gond a tehenek újravemhesítéséből fakad. A tejtermelési görbe (perzisztencia) csúcsa és az optimális termékenyítések időpontja (ellés után 60-90. nap) ugyanis egybeesik. Az energiadeficites állapot a vemhesülés késéséhez, végeredményben egy hosszabb - nem biztos, hogy gazdaságos - laktációhoz vezet. Napjainkban a tenyésztők a reprodukciós és konstitúciós (fitness) tulajdonságok javításán fáradoznak.
A bevezetőben említettek alapján, hazánkba 1966-tól kezdtek szaporítóanyagot importálni Kanadából. Később vemhes üszőket hoztak be többek között Hékre, Szenttamásra, Mezőhegyesre, Bábolnára, Martonvásárra és más gazdaságokba is. A továbbiakban ez a számunkra korábban színében, küllemében idegen, nagy tejtermelésű fajta elsősorban a nagyüzemekben terjedt el, de az igényesebb kisgazdaságokba is eljutott. Az elmúlt évtizedben a mintegy 300 ezres holstein-fríz tehénállományunk 235 ezerre apadt, átlagtermelése ugyanakkor jelentősen emelkedett, az átlagos napi fejési átlag 23 kg, és nem ritkák a 30-40 kg napi tejtermelésű tehenek, vagy a 8.000-8.500 kg laktációs átlagtermelésű állományok sem. Hazánkban a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete (Budapest) törzskönyvezi az állatokat.
Mivel különösen nagy a tejhozama a holstein-fríz világszerte elismert és kívánatos fajta. A világon mindenütt megtalálható. Legjobban termelő állományai Izraelben és az USA-ban vannak. Ezen kívül Európában (Németország, Olaszország, Magyarország), Dél-Afrikában, és Japánban nagymértékben rányomta bélyegét az adott ország fajta-összetételére.
A jersey , a La-Manche csatornában fekvő hasonló nevű szigetről származik. Az egyik legrégebbi brachyceros típusba tartozó szarvasmarha-fajta. A fajta több száz éves múltra tekint vissza (1771.). Kezdetben, alderney néven vált híressé (lásd: később), zsírdús teje révén (XVIII. század vége). A fajta stabilizációja szempontjából döntő volt az 1789-ben elrendelt importtilalom a járványok elkerülése céljából. Ekkor mintegy 10.000 egyedből álló zárt populációról volt szó, amely ma már - világszerte - 18 millió egyedet számlál. A világ legkisebb tejelő fajtája. Nemesítésében elsősorban a tejtermelés gazdaságosságára törekedtek, ezért kis testtömege mellett, koncentrált, ipari feldolgozásra kiválóan alkalmas tejet termel. A tehenek súlyuk több mint 13-szorosát kitevő tejmennyiséget képesek megtermelni laktációként.

Színeződése meglehetősen változatos, a sárgásbarnától a világos-vörösig minden színárnyalat előfordul, de megtalálhatók a krémszínű, szürkésbarna egyedek is. Az általában egyszínű állatokon a fehér folt előfordulása megengedett. A jól termelő egyedek morfológiai bélyegei a következők: finom fej és vállak; relatíve hosszú hát; egyenes lábak; kemény körmök; hosszú, egyenes far; gyenge combközelítő izmok között terjedelmes, jó szerkezetű, teknő alakú tőgy. A szilárd lábszerkezet következménye, hogy az iparszerű tartást viszonylag jól bírja, bár fő elterjedési területein általában legelőn tartják. A kiváló legelőkészség mellett, a fajta toleránsabb az időjárás szélsőségeivel szemben, mint a nagyobb testű társai (ayrshire, holstein-fríz). A tehenek kissé ideges természetűek, de nagyon tanulékonyak, és igen könnyen kezelhetők. Ebből a szempontból előny, hogy ma már szarvatlan változatok is előfordulnak a fajtán belül (USA).
A fajta ipari tejet termel, ami azt jelenti, hogy a tej hasznosanyag-tartalma (tejfehérje, tejzsír) rendkívül magas értékeket vehet fel. A jersey a tejösszetevők tekintetében világelső, egy közepesen nagy tejmennyiség mellett (lásd: 1. táblázat). A tej sárgás színű, karotinban és A-vitaminban, ásványi anyagokban gazdag. Jellegzetessége, hogy a tejzsír jódszáma és a zsírgolyócskák átmérője nagyobb, mint a lapály és a hegyi fajtáké, 18%-al több fehérjét (kappa-kazeint), 20%-al több kalciumot, 25%-al több zsírt tartalmaz, mint az „átlagos” tehéntej. Angliában az ilyen tejet „Gold Top” címkével ellátva, drágábban árulják. Hústermelési mutatói gyengék, a kis növekedési erély gyenge vágóértékkel párosul. A faggyú színe feltűnően sárga. A legkorábban érő a specializált tejelő fajtákon belül, de faji szinten is csak az Aberdeen angus veszi fel vele a versenyt (v.ö.: AGRO-NAPLÓ, 2003. január-február). Az üszők 13-14 hónapos korban tenyésztésbe vehetők. Korra való tekintet nélkül könnyen ellik, a borjak kis születési súlyából (25 kg) fakadóan. A könnyű ellésből fakadó gyors involúció, általában probléma-mentes újravemhesülést eredményez.
Magyarországon, fajtatisztán sohasem tenyésztették, de különböző keresztezési eljárásokban már a '60-as évektől értékes tulajdonságainak felhasználására törekedtek. Ilyen konstrukció volt a tejelő magyar tarka, a tejelő magyar barna, illetve a hungarofríz különböző vonalai. Napjainkra ezek jelentősége is megszűnt, néhány száz keresztezett, illetve tisztavérű egyed található az országban. A jersey genotípusú teheneket a Koncentrált Tejet Termelő Fajták Egyesülete (Debrecen) törzskönyvezi.
A fajta az 1850-es években került át Amerikába. Az USA-beli jersey az összes változat közül a legnagyobb. A tehenek átlagsúlya 450-500 kg körüli, míg a bikáké 700-750 kg. A küllem mellett - egyenesebb a hátalakulás, kedvezőbb tőgyillesztés - a tejmennyiségére szelektáltak a tengerentúlon. Az amerikai típus átlagos tejhozama 5.500-5.800 kg között alakul, a szigetországi változatnál gyengébb beltartalmi mutatókkal.
Dánia 1896 és 1909 között 5.000 egyedet importált a szigetről. Napjainkban az ország tehénállományának 13 %-át adja a fajta. Ez 160 ezer regisztrált tehenet jelent. Az ellenőrzött állomány tavalyi (2004.) termelése, átlagosan 6.088 kg tej, 361 kg tejzsír (5,93 %), illetve 249 kg tejfehérje (4,09 %) laktációnként. Ezzel a genetikával ma Dánia a legfőbb exportőr a világon.
Az egész világon elterjedt fajta, minden kontinensen megtalálható. A leghíresebb állományai - a fent említett országokon kívül - Új-Zélandon, Kanadában, és Dél-Afrikai Köztársaságban termelnek.

A guernsey fajta a jerseyhez hasonló környezeti feltételek között alakult ki, a La-Manche csatornában fekvő Guernsey szigetén. Szintén a brachyceros típusba tartozik. A történetírók szerint normandiai szerzetesek két francia - Normande, Froment du Léon - szarvasmarhafajta legjobb vérvonalait vitték a szigetre 960 körül, ezekből alakulhatott ki először az alderney, majd a guernsey fajta. Eredetileg a normandiai fajtát illették alderney néven, később a szigetvilág összes marhájára ráragadt ez az elnevezés. A jersey fajtánál korábban leírt, de itt csak 1819-ben elrendelt importtilalom ennél - az akkor még meglehetősen heterogén - fajtánál is jelentős volt. 1878-ban először magántörzskönyvet vezettek be, majd 1882-ban a fajta hivatalos törzskönyvezése is beindult. Nemesítésében, az értékes hasznosanyag-tartalom megőrzése mellett a tej mennyiségének a növelése is szerepelt.
Erősebb testalkatú, mint a jersey, mégis kistestű, szarvalt, finom csontozatú tejelő fajta. A normandiai fajta színeződése a guernsey marhánál maradt meg legjobban, bár a foltozottság helyébe homogénebb eloszlás lépett. A vörös különböző árnyalatai alapszínnek mondhatók - a világos zsemleszíntől a vörösön át a barnáig változhat - de a mar, a hastájék, a tőgy, a lábvégek, és a farokbojt jellemzően fehér. A tehenek testtömege a jersey, illetve az ayrshire fajták közé tehető. A hátrafelé szélesedő ideális tejelő forma ennek a fajtának is a sajátja. A has egyenes vonalát csak az elülső tőgyfél illeszkedése töri meg némiképp. Kiváló legelési tulajdonságai, szelíd természete, könnyű ellése, jó tejtermelése és takarmányhasznosítása miatt, ideális fajta a legelőre alapozott tejtermeléshez. Ugyanakkor az istállózott, intenzívebb tartást is jól tűri. Különösen intelligens, könnyen kezelhető fajta.
Ez a fajta is ipari tejet termel, a jerseyhez képest némileg nagyobb tejmennyiség azonban egy jóval szerényebb hasznosanyag-tartalommal párosul (lásd: 1. táblázat). A relatíve magas zsír és fehérje-tartalom mellett, a tej nagy béta-karotin tartalma értékes. Ebből fakadóan a színe enyhén sárga, ún. „aranyszínű”, amely magasabb áron értékesíthető az adott piacon. Az állományszinten 60 százalékos kappa-kazein "B" allél előfordulásának köszönhetően a tej sajtgyártásra különösen alkalmas. Hústermelő-képessége gyenge, reprodukciós tulajdonságai viszont jók. Az üszők 13-15 hónaposan vehetők tenyésztésbe, két éves korára tehát ez a fajta is leellik. Az ellés könnyű, az involúció gyors.
Magyarországon sem tisztavérű, sem pedig keresztezett formában nem találkozunk vele.
Az 1830-as évektől a fajta fő importőre az USA lett. A szigeten csak 2.500 körüli állomány maradt. Napjainkban elsősorban Nagy-Britanniában és az USA-ban terjedt el, de kisebb létszámban más országokban is előfordul. A világ legnagyobb guernsey populációjával Észak-Amerika rendelkezik. Az ottani állatok nagyobbak, robosztusabbak, erősebb lábszerkezetűek, mint a szigeten maradt társaik. A tenyészcél magába foglalta a szarvatlan változat kialakítását, amelyet az 1970-es években Nagy-Britannia is előszeretettel importált. Az amerikaiak kiemelik a fajta kiváló takarmány-értékesítéséből fakadó transzformációs képességét, amelyben minden más fajtát megelőz a világon. Az ezredfordulóra (2001.) az USA-beli guernsey állomány termelési színvonala 6.652 kg tej volt, amelyben 299 kg tejzsírt (4,49 %), illetve 231 kg tejfehérjét (3,48 %) termelt.
Jól termelő állományai vannak ezen felül Ausztráliában, Kanadában és Dél-Afrikában.
Az ayrshire fajta Délnyugat-Skóciából származik Ayr tartományból. A lapály fajtákhoz (holstein-fríz) hasonlóan a hollandicus típus egyik fő reprezentánsa. Ősei törékeny alkatú, kis rámájú (250-300 kg) vörös, vörös-fehér, barna, fekete színű rendkívül edzett, igénytelen, primitív állatok voltak. Bár a fajta kialakulásának pontos története az idők homályába vész ismert, hogy a holland teeswater és a flemish marhák felhasználásával kezdték meg a nemesítést az 1750-es években. Az idők során így alakult ki egy termékeny vöröstarka marha, amelyet a XVIII. század közepén - holland eredetű shorthornnal próbálták javítani. Az ayrshire elnevezés 1814-ben fordul elő először. Nagyon elterjedt fajta volt, többek között a skandináv országok is importálták, ahol jelentős hatást gyakorolt a helyi állományokra. Nemesítésében a szilárd szervezetre, a jó tőgyalakulásra és az ebből fakadó kiváló fejhetőségre törekedtek.

A fajta színeződése szabálytalan vöröstarka - a vörös a mahagóni különböző árnyalatait jelenti. A bikák elülső testtája lehet egészen sötétvörös is, míg a tehenek túlnyomóan fehér testfelületűek. A jellegzetesen hosszú, lant alakú szarvalakulás az állat esztétikai megjelenését ugyan javítja, az iparszerű tartás elterjedésével azonban ma már nem kívánatos a szarvaltság ennél a fajtánál sem. Az ayrshire közepes nagyságú, az ipari tejet termelő fajták közül a legnagyobb. A rámásság és a tőgy kapacitása nagy tejhozamot, a bimbóhelyeződés kiváló gépi fejhetőséget, a jó függesztés pedig hosszú termelést tesz lehetővé. Mindent egybevéve a fajta tőgyalakulásában világelső. A La-Manche csatorna szigeteken élő fajtársaihoz hasonlóan kiváló legelőkészséggel rendelkezik. Mindezek mellett a világ legegészségesebb fajtája, amely istállózott körülmények között a tőgygyulladást kiváltó tényezőkkel szembeni nagyfokú toleranciával (masztitisz rezisztencia), legelőn pedig a nagy életteljesítménnyel mérhető.
A nagy kiterjedésű és jó minőségű gyepterületekkel rendelkező országok - Ausztrália, Új-Zéland, Skandináv államok - univerzális fajtának tartják, mert legelőn is nagy mennyiségű, ugyanakkor tejtermékek gyártására kiválóan alkalmas (ipari) tejet termel (lásd: 1. táblázat). Tejét hazájában nem elsősorban közvetlen fogyasztásra, hanem vaj és sajtgyártásra használják. Hústermelő-képessége gyenge, bár néhány országban a növendékeket meghizlalják. Az ellés könnyű, a borjak rendkívül életerősek.
Hazánkban egy ayshire populációt tartunk nyílván, Érden. Ezt a fajtát is a Koncentrált Tejet Termelő Fajták Egyesülete (Debrecen) törzskönyvezi.
Észak-Amerikában is meghatározó szerepet tölt be a fajta a tejtermelésben. Az első tehén 1822-ben érkezett Amerikába - egy hajóút során az utasok tejjel történő ellátásban játszotta a fő szerepet. 1840 és 1860 között vette kezdetét az import, amikor feltűnt, hogy az ayrshire tejéből heti 4,5-6,8 kg vajat is elő lehet állítani. Törzskönyve 1876-ban nyerte el véglegesnek mondható formáját. Az Egyesült Államokban saját fejlődési iránya alakult ki. Ez a nagyobb élőtömegű, dongásabb típus rendkívül gazdag összetételű tejet termel. Szarvatlan változatát is az USA-ban nemesítették ki.
Finnország 1847 óta importálja a fajtát, elsősorban Skóciából és Svédországból. Az évek során ez az állomány „keveredett” a helyi őshonos fajtákkal, majd norvég, illetve svéd vöröstarkával nemesítették. Ennek eredményeként kialakult a finn ayrshire. 1960 óta folyamatosan nő az aránya, amely napjainkra elérte a fejt állomány 74 %-át Finnországban, amely 250.000 törzskönyvezett tehenet jelent. Ezt a változatot nagyobb tejhozammal és kedvezőbb, ideálisabb tőgyalakulással jellemezhetjük, mint az eredeti típust. Az átlagos laktációs termelés 2003-ban 8.010 kg tej volt 4,39 % tejzsír, illetve és 3,44 % tejfehérje-tartalommal. Nem ritka a 10.000 kg feletti laktáció, és a 100.000 kg-os életteljesítmény sem. Számos ország a finn genetikát használja a teljesítmény növelésére.
Az egész világon elterjedt, de a legjelentősebb állományok Ausztráliában, Új-Zélandon, Kanadában, Kolumbiában, Kelet- és Dél-Afrikában, az Egyesült Királyságban, Írországban, Svédországban, Csehországban és Oroszországban termelnek a fenti országokon kívül.

A Brown Swiss - magyarul svájci borzderes - a brachyceros (rövid szarvú, hosszú homlokú) típus megtestesítője. A fajta eredetére kétféle elmélet terjedt el. Sokan úgy vélik keleti eredetű, Nyugat-Ázsia sztyeppéiről került Közép Európába, mások szerint Svájc az őshazája. Ma inkább az utóbbi látszik bizonyítottnak. Az azonban egészen bizonyos, hogy a komolyabb nemesítőmunka Svájcban kezdődött, elsősorban a tejtermelés irányában. 1825 körül ugyanis a svájci manufaktúrák közül a sajtgyártás fellendült és ez nagy mennyiségű tejet igényelt. Ma az anyaországban kettőshasznosítású állományokat tartanak, ahol a szelekció mind a tejtermelésre, mind pedig a hústermelésre folyik.
A Brown Swiss elnevezés az amerikai változat megkülönböztetésére szolgál. A fajta 1869-ben került ki Amerikába, ahol nemesítése csak tejirányban történt. A Brown Swiss a ”legtisztább” fajta az összes eddig ismert tejelő fajta közül, kialakulása során valószínűleg nem keresztezték más fajtákkal. Különösen tejtermelésében és a tej zsír-és fehérjetartalmában mutat lényeges eltérést a hagyományos borzderes fajtákhoz (svájci, kosztomai, stb.) viszonyítva. 1880-tól megalapítják a tenyésztőszövetséget, amely 1906-tól specializált tejelő típusként tartja nyílván a fajtát. Az 1900-as évek elején a betegségek és a járványok miatt számuk jelentősen lecsökkent, ám az 1930-as évek közepén egy kiváló tehénnek - „Jane of Vernon” - köszönhetően újra fellendült a fajta. Amerikában szinte az összes Brown Swiss egyed származása visszavezethető erre a tehénre, amelyet azóta a fajta „anyakirálynőjének” neveznek.
Színeződése változatos, világosszürke, ezüstfehérszürke, vöröses-szürke, barnásszürke árnyalatai léteznek. A fajta egyik jellegzetessége, hogy a színeződésben ivari dimorfizmus érvényesül. A bikák általában sötétebb színűek. Jellemző, hogy a fülkagylók belseje, a has, a comb belső felülete és a tőgy világosabb színű. A szutyak környéke fehér. A bőr, a szutyak, a nyelv, a szarv hegye és a körmök palaszürkék. Az amerikai Brown Swiss általában nagyobb és finomabb felépítésű, mint európai rokonai, jobban fejlett a tőgye, jobb a tőgybimbó helyeződése, de megmaradt az eredeti fajta kiváló lábszerkezete is. Az istállózott tartásból fakadóan kötéshibák ugyanakkor előfordulhatnak a háti, illetve az ágyéki részen. Jellemzően teknő alakú, mirigyes tőggyel rendelkezik, amely a holstein-fríz fajtával történő nemesítés eredménye. Nyugodt vérmérsékletű, az adott technológiához könnyen alkalmazkodó fajta.
A Brown Swiss átmenetet jelent a fogyasztói és az ipari tejet termelő fajták között. A tejmennyiség tekintetében a holstein-fríz és az ayrshire között áll, a tejösszetevők aránya ugyanakkor érdekesen alakul. A tej zsírtartalma átlagos értéket vesz fel, a fehérje-tartalom viszont kifejezetten magas, megközelíti az ayrshire fajta tejének hasonló összetevőjét. Mindezek mellett a fehérje-összetétel optimálisnak mondható a sajtgyártás szempontjából.
Hústermelő-képessége talán az összes eddig tárgyalt fajta közül a legjobb, hiszen a jó növekedési erélyhez egy közepes vágóérték párosul (lásd: 1. táblázat). A növendékbikák általában jól hizlalhatók, 1.000-1.200 g napi gyarapodás mellett 60 %-os vágási kihozatalt is elérhetnek. Ellenben a hús színe valamivel sötétebb, mint az egyéb szarvasmarha fajtáké, ezért kevésbé kedvelt azoknál. A Brown Swiss fajtára jellemző nagy bendőtérfogat mind a tejtermelésnek, mind pedig a marhahizlalásnak az egyik előfeltétele. Középkorán vehető tenyésztésbe, az ellések lefolyása is hasonlatos a holstein-fríz fajtához.
Hazai jelentősége csekély, ellenben a világon a második helyet foglalja el a fajták közötti rangsorban. Köszönhető mindez a kiváló hőregulációs képességének, amelynek következtében Kanadától egészen a trópusokig - Mexikó, Latin-Amerikai országok, India - megtalálható.
Életteljesítménye, iparszerű tartási körülmények között is meghaladja a holstein-fríz fajtáét, amely a tejelő fajták közötti további térhódítását eredményezheti.
1. táblázat Specializált tejelő fajták fontosabb értékmérő tulajdonságai

A specializált tejelő és a kettőshasznosítású fajták közötti átmenetet jelenti továbbá az angol tejelő shorthorn, illetve a francia montbeliarde fajta. Amíg az előző szerepe egyre kevésbé meghatározó, addig a franciák hegyi tarkája szép jövő előtt áll, s könnyen lehet, hogy néhány évtizeden belül a tejelő világfajták között üdvözölhetjük.