Sokszor nevezünk bizonyos magyar szőlőket hungarikumoknak. Ezeket a szőlőket valójában három csoportba lehet sorolni. Az első csoportba tartoznak a régi autokton* tájfajták, amelyek ha úgy tetszik „őshonosak”, amelyek csak itt teremnek nálunk - ilyen a Juhfark, a Hárslevelű, a Furmint, a Kéknyelű, a Cirfandli, és sorolhatnám, szerencsére sok van.
Sokszor nevezünk bizonyos magyar szőlőket hungarikumoknak. Ezeket a szőlőket valójában három csoportba lehet sorolni. Az első csoportba tartoznak a régi autokton (autokton: görögül auto khtóné = magából a földből) tájfajták, amelyek ha úgy tetszik „őshonosak”, amelyek csak itt teremnek nálunk - ilyen a Juhfark, a Hárslevelű, a Furmint, a Kéknyelű, a Cirfandli, és sorolhatnám, szerencsére sok van. Aztán vannak fajták, amelyek időközben váltak hungarikummá - például az Olaszrizling és talán, a Szürkebarát is ide tartozik, mondjuk Badacsonyban. És vannak az új fajták, amelyeknek van létjogosultsága, gondolok itt a Zeuszra, a Vulkánoszra, és akár a Rózskőre is.
Mielőtt felmerülne a kérdés, mi a fene ez a Rózsakő, válaszolok: a rózsakő egy nagy bazaltkő Badacsonyban, amely turisztikai látványosság is lehetne, és az a legendája, hogy ha egy fiatal pár - normális esetben egy fiú meg egy lány, legalábbis a hagyomány szerint - leül oda, akkor egy éven belül házasságot kötnek. Vagy ha egy lány - háttal a Balatonnak - leül a kőre, és erősen a fiúra gondol, az feleségül veszi, ami mondjuk ki: szívás. Erről a Rózsakőről nevezték el a leánykori nevén Badacsony 36-ra hallgató szőlőt, amely két autokton fajta - a Kéknyelű és a Budai zöld - keresztezéséből jött létre, abból a célból, hogy beporozza a Kéknyelűt, és nem mellékesen, figyelemre méltó a termése is legyen.
A 90-es évek elején 0,2 hektár Kéknyelű volt Badacsonyban. Ez ma 40 hektár lett. Azt hiszem ez nagyságrendi változás. Ehhez kellettek olyan emberek, akik palackozták is, mint Szeremley Huba úr, aki elsőként ismerte fel milyen fontos egy borvidék arculatában, a csak ott termő, régi, autokton fajta. Kiemelkedően magas kálium tartalma szinte gyógyborrá teszi. Ma már egy badacsonyi pince sem engedheti meg magának, hogy ne legyen Kéknyelűje, ha borturizmussal is akar foglalkozni.
Természetesen felmerülhet, hogy miért tűnt el ez a fajta, ha ilyen jó tulajdonságokkal rendelkezik. Nemcsak a filoxéra-járvány volt a ludas - a Kéknyelű régi problémája, hogy rosszul termékenyül. Maradjunk abban, hogy funkcionálisan nővirágú, ne menjünk bele mélyebben, mert ez még nincs teljesen tisztázva. Tehát az évjáratok többségében idegen virágpor kell a termékenyüléséhez, mondhatnánk - a szőlők között szexuálisan aberrált, hiszen a többi fajta ezt elintézi fajtán belül. A hagyományos porzófajtája a Budai zöld volt, amivel a probléma az, hogy könnyen rothad, és szinte minden évben kényszerszürettel kell leszüretelni, alacsony mustfokkal. Az sem szerencsés, ha egy gazdának egy egész hónap van a két szüret között - tudni kell, a Kéknyelű az egyik legkésőbben beérő fajta. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a Budai zöld is fennmarad.
A másik kedvencemről, a Bakatorról nem sokat tudok, megkockáztatom, senki sem tud sokat igazán. Valamikor régen, a filoxéravész előtt, igen elterjedt volt itt a Balaton-felvidéken is, de még utána is, de aztán teljesen kiszorult a termelésből. Ő valóban csak kis fajta-gyűjteményben élte túl ezt az időszakot. Szeremley úrnak volt az a merész ötlete, hogy megpróbálja ezt a fajtát felszaporítani és bevezetni, génbanki anyagokból szedték össze a vesszőket több év alatt. Ez nem is egy fajta, ez fajta csoport, mint például a pinot fajta csoport - ahol van Pinot blanc, Pinot gris (ez a szürkebarát) és Pinot noir. A Bakator ugyanilyen - egyesek szerint négy színváltozata van - a fehér, a tüdő-színű, a piros, és a kék, de kiderülni látszik, hogy a fehér és a tüdő-színű egy növény, csak változhat a színe, hogy miért, és milyen sűrűn, azt már - még - senki sem tudja. A kékből készül a vörösbor, a többi fehéret ad, és egyelőre úgy tűnik ez a jelentősebb, nagyobb az állomány.
Nagyon fontosnak tartom, hogy minden borvidékünknek tulajdonképpen megvan a maga hungarikumja, de nem tartanám szerencsésnek, ha fejetlenül mindenki „ősi” fajtákat telepítene. Nem jó a borvidéknek, ha túl sok fajta van jelen.
A mi régiónkra a fehérbor a jellemző. Hogy melyik borvidékünkre, melyik hungarikum „illik”, ha szabad így fogalmaznom?
Nézzük Badacsonyt. A Kéknyelűről, Budai zöldről, Bakatorról beszéltünk. Az Olaszrizling regionális fajta, a közmondás úgy tartja „olyan, mint a jó feleség, nem csillog, nem villog, de jó vele élni”. Itt Badacsonyban rácáfol a közmondásra, itt bizony tud csillogni! A különleges minőségű, kései szüretelésű-, aszú- és jégbor tételek bizonyítják ezt. De Balaton-felvidéken, Füreden, Csopakon is nagy formátumú tud lenni. A Szürkebarát mindenki számára elsősorban badacsonyi. És itt vannak az új trónkövetelők is - a Zeusz, a Rózsakő és a Vulkánosz.
A somlói-borvidéken is jelen van az, aminek ott kell lennie - a Furmint, a Hárslevelű, a Juhfark, és természetesen az Olaszrizling, amit - jut eszembe - ideje lenne már Nemes rizlingnek hívni, hiszen mód van rá. Ez egy regionális fajta, minden borvidékünkön jogosultsága van, és már régen nem olasz, inkább nemes. Kiemelném még a Pintest, ő a Balaton melléki borvidéken van jelen, Veres János pincészetében, és talán a Királylánykát, a balatonboglári borvidéken. Ennyi hungarikum, ennyi borvidéken - tulajdonképpen elég is. Ebben a kérdésben nincs okunk panaszra.