A cink szerepe a takarmányozásban
Az 1950-es évek során állapították meg, hogy a sertések parakeratózisa néven ismert bőrbántalom oka cinkhiányban keresendő. A korpában, olajdarákban lévő fitin oldhatatlan formában köti meg a cinket és ezt a hatást a Ca fölöslege még tovább rontja. Érdekessége a hiánybetegségnek, hogy a bántalom elsősorban a szárazdarás önetetős technológiával működő hizlaldákban volt gyakori, mert ugyanaz a takarmány moslékosan etetve a legtöbbször nem idézi elő a megbetegedést.
A növekedésben lemaradt sertések bőrének hámrétege kórosan tulburjánzik. Először kihull a szőr, majd a pikkelyes, ekcémás elváltozásokra emlékeztető bőr gennyesedésre hajlamossá válik és a bántalom a combok belső felületéről kiindulva az egész testre kiterjed.
A cinkkenőccsel való helyi, illetve perorális vagy parenterális cinkkezelés utáni gyors gyógyulás diagnosztikai értékű.
A talaj- és takarmányvizsgálatok szerint a hazánkban tájkórosan előforduló cinkhiány elsősorban a választott borjakat, növendék marhákat veszélyezteti. A szutyak bőrén, a szem környékén fellépő parakeratózis, a növekedés általános lemaradása jellemzi a hiánybetegséget.
A gonádok közül a here érzékenyebb, mint a petefészek. A herék növekedésének látható lemaradása mellett a libidó is csökken.
A jól tejelő tehenek a tejjel jelentős mennyiségű cinket adnak le, ezért ha készletük kimerül az ivarzási és fogamzási zavarok mellett a tejtermelés csökkenésével is számolni kell.
A csirke és kispulykák között is észlelték a tollképződés zavarával és a csánkizületi csontvégek megduzzadásával járó hiánybetegséget.
A cink napjainkban a sertések és baromfi takarmányok, premixek állandó összetevője, de a kérődzők megfelelő ellátása is egyre inkább előtérbe kerül.
A szarvasmarhák és juhok cinkszükséglete a takarmányadag szárazanyagában 30-50 mg/kg, sertésnél 50 mg/kg, baromfiféléknél 35-65 mg/kg körül alakul, a hasznosítás és kor függvényében.